Osztrovszkij: Tudod, mi a bánat?

    *
    * Ülni egy csendes szobában,
    * s várni valakire, aki nem jön többé.
    * Elutazni onnan, ahol boldog voltál,
    * s otthagyni szíved örökké.
    * Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
    * könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
    * Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
    * csalódott szívvel, mindig csak remélni.
    * Megalázva írni könyörgő levelet,
    * sirdogálva várni, soha nem jön rá felelet.
    * Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
    * rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
    * Hideg búcsúzásnál, forró csókot kérni,
    * mással látni őt, nem vissza fordulni.
    * Kacagni boldogan, hazug lemondással,
    * otthon leborulni, könnyes csalódással.
    * Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
    * imádkozni azért, hogy Ö meg nem tudja mi is az a bánat.

    * Viktor Hugo:
    * A rózsa és a sír
    *
    * Kérdi a rózsát a sírbolt:
    * - Harmat sír rád s ím e titkolt
    * könnyeket hová teszed?
    * És ez így felel a sírnak:
    * - Vermed mélyén holtak sírnak
    * a testüket hová teszed?
    *
    * S válaszol a rózsa:-Szálló
    * illat lesz belőle, illó
    * ámbra s mézes illatár.
    * S válaszol a sír:-A testek
    * bennem mind angyallá lesznek
    * s vermemből mind égre száll!

    * Dante Aligééri: Volt egyszer egy szerelem
    *
    * Elmentél tőlem kedvesem,
    * S én hagytam, menj csak el.
    * Hiába lett volna minden
    * Ki menni akar hagyni kell.
    *
    * Mosolygott hozzá két szemem
    * De mögé már senki nem néz.
    * Játszani a közömbös embert
    * Most látom milyen nehéz.
    *
    * Ha most valaki megkérdezné
    * tőlem, mit jelentesz nekem,
    * Büszkeségemben azt felelném
    * Semmit, csak egy elmúlt szerelem.
    *
    * Elmegyünk egymás mellett
    * A két szemed rám nevet
    * Kacagva köszönök én is
    * De a hangom egy kicsit megremeg.
    *
    * Mosolygok az utca sarkáig
    * De aztán ahogy befordulok
    * Fáradtan szememhez nyúlok
    * És egy könnycseppet szétmorzsolok.

    * "Menj és ne érints, kérve kérlek,
    * És meg ne csókold ajkamat!
    * Lángajkat csókolsz: félve félek,
    * Hogy lángja a szívedbe csap..."
    * /Komjáthy Jenő/

    * Nem mondom hogy szeretlek,
    * Mi haszna mondanám?
    * Te szómra nem hajolnál
    * S csak búmat toldanám.
    *
    * Nem mondom mint szeretlek,
    * Hol lelnék arra szót?
    * Nem érez aki érez
    * Szavakkal mondhatót.
    *
    * Nem mondom e kebelben
    * Mi mély a fájdalom;
    * Az ilyen fájdalomnak
    * Legjobb a sírhalom.
    * /Vörösmarty/

    * Miért nem öltél meg szemeddel,
    * Midőn ez is terajtad állt?
    * Miért nem dúltad szívemet fel,
    * S nem adtál énnekem halált?
    * Ölelő puha karjaidban
    * Kimúlnom miért nem lehetett!
    * Midőn szerelmes csókod ittam,
    * Miért nem szívtad ki lelkemet?...
    * Szívem' miért nem tépted ki bátran,
    * Midőn zokogva rád borult!...
    * Nem vergődném most itt a sárban,
    * És nem volnék ily nyomorult !
    * /Reviczky Gyula/

"Utolért a végzetem. A rabja vagyok. Rabja a saját lelkiismeretemnek. Örökké éget a szeretett lány iránti vágy. Velem mindig veszélyben van - veszélyben azoktól, akik ellen harcolok. Nélküle magányosan járom az utam. Az én történetem mindig az ő elvesztéséről szól… és mindennap felteszem magamnak a kérdést, hogy még meddig fogom bírni a magányt?"

Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek...

Az ember nem akkor hal meg, amikor örökre lecsukja a szemét, hanem akkor, amikor elveszíti élete értelmét

    * Ha erre jársz
    * és sírni látsz,
    * ne mondj semmit,
    * hisz nem tudod mi bánt.
    *
    * Ha földön fekszem
    * s Te rám találsz,
    * ne mondj semmit,
    * nem tudud mi fáj.
    *
    * Ha szárnyszegetten
    * melletted zuhanok alá,
    * ne mondj semmit,
    * csak menj tovább.
    *
    * Ha szívedbe nézel
    * és megtalálsz,
    * ne mondj semmit,
    * várj reám.

    * “Egyszerre minden oly természetes,
    * Megbénító, ujjongó félelem.
    * Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les.
    * Vár. Megmozdul. Nem, nincs ott semmi sem.
    * Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
    * A szél megint hűlő szívébe fúj.
    * Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
    * És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.”
    * (Vas I.: A hang)

    * Ha bánat dúlja lelkedet,
    * Ha szíved sajogva ég,
    * Ne mondd el senkinek
    * nehogy gúnyolva légy.
    * Ne lásson át a folyókon
    * a kíváncsi tömeg.
    * Mosoly lebegjen ajkadon,
    * Ha vérzik is szíved.”

    * “Miért van az, hogy mindig azt imádjuk, aki hűtlen, aki mást szeret?
    * Miért van az,hogy szívrepesve várjuk, pedig tudjuk, hogy rajtunk csak nevet?
    * Miért van az, hogy titkon könnyet ejtünk, ha a múlt emléke énekel?
    * Bár találhat szebbet-jobbat lelkünk, azt az egyet nem feledjük el.”
    * (Reviczky)

    * “Ki nem szenvedett, az félig élt,
    * Ki nem csalódott, az nem remélt,
    * Ki nem sírt, az kacagni sem tudott,
    * Ki mindenkiben bízott, az nem gondolkodott!”

    * “Elválunk most már. Te is elmégy, én is.
    * Hogy összefonódott a mi sorsunk mégis.
    * Engem egy halvány arc űz messze, mesze
    * S neked másutt is én jutok eszedbe...
    * Elváltunk most már, te is elmégy, én is,
    * Felednél mindent, s emlékezel mégis....!
    * (Ady E.: Elválunk)

A félelem fájdalmat kelt. A fájdalom szenvedést, a szenvedés kéjt, a kéj örömet, az öröm kedvet, a kedv bátorságot, a bátorság tudást, a tudás felismerést, a felismerés félelmet.

Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd. (Gabriel García Márquez)

Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént. (Gabriel García Márquez)

Miért van az, ha szeretünk valakit vagy nem örökké szeretjük vagy pedig , hogy nem egyszerre szeretjük egymást és nem egyszerre ér véget a szerelmünk???

"Utoljára látni őt csak erősebbé tesz, hogy tedd, amit tenned kell."

    * "In risum pronis fluitant cito lumina fletu."
    * "Az, ki hamar nevetésre fakad, meghatva hamar sír."

    * "Animus magnus non curat iniurias."
    * "A nagy lélek nem törődik az őt ért sérelmekkel."

    * " Őrizz és védj fehérlő fájdalom, s te hószín öntudat, maradj velem.
    * Tiszta szavam sose kormozza be, a barna füsttel égő félelem."

    * ,,Oly furcsák vagyunk mi emberek,
    * Az egyik szemünk sír, a másik nevet,
    * Egymásról azt hisszük boldog talán,
    * S irigykedünk egy-egy vidám szaván.
    * És nem vesszük, ó dehogy vesszünk észre,
    * Hogy könnyek égnek csillogó szemébe."

" Nem egyszer halunk meg. Ahányszor meghal valaki, akit szeretünk, mi is vele halunk." / Bettina három élete - Bettina Brentano-Arnim/

"Csak esik és esik. Amióta elmentél nem kelt fel a nap. "

"Hirtelen megnyílt a sötét, éjszaki ég, és kidobott téged a mennyország, csak nem az én karjaimba estél."

"Az ember nem akkor hal meg,amikor örökre lecsukja a szemét, hanem akkor,amikor elveszíti élete értelmét. "

    * semmit várok, nevetek s hull a könyem,
    * reménytelenség a remény előttem,
    *
    * erős vagyok, de gyönge és erőtlen,
    * engem mindenki megölel s megöl.

" Kisírt lelkem rabja én vagyok."

" Égő virágba folytom bánatom, mit belém véstél az éjjel…"

"Az idő minden sebet begyógyít, de nem végez plasztikai műtétet!"

"A sírás megtisztítja a csalódás tavaszát!"

bátorság lényege nem az, hogy a szívednek nem szabad remegnie, hanem az, hogy másoknak nem szabad tudniuk a remegéséről.

Az emberi szív csak úgy tágulhat magánál nagyobbra, ha közben meghasad.

Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek.

Sebzett szív csak sebezhet.

Elmegyünk innen. Nem tudjuk merre. Beszélnünk sem kell. (Ann Brashares)

A boldogság olyan, mint egy fotó negatívja, pillanatnyi. /Michel Amelin/

Sosem szabad eltúlozni, hogy másoknak mennyire vagyunk fontosak. /Michel Amelin/

"A magány az, mikor belenézel a tükörbe és a semmi néz vissza rád."

Akit feledni akarunk, arra gondolunk /La Bruyére/

"Az a legszegényebb ember a világon, kinek nincs senkije, akinek adni tudna."

“Csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.” (Anatole France)

“Szenvedély nélkül az ember csak lappangó erő, csak lehetőség, akárcsak a kavics, amely kalapácsütésre vár ahhoz, hogy szikrát hányjon.” (Amiel)

    * Boldogság az élet egyetlen értelme,
    * ha nincs boldogság,
    * a lét ostoba és keserves kaland.
    * Santayana

    * Nem tudom, mi voltam eddig,
    * Ámde azt sem, mi leszek;
    * Tőled függ, hogy sötét árnyék
    * Vagy fényes sugár legyek.
    * Petőfi Sándor

“Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz.” (Anakreon)

Ahelyett, hogy engednénk, hogy érzelmeink magukkal ragadjanak és kelepcébe csaljanak, hagyjuk, hadd tűnjenek el, mint az ujjunkkal vízbe írt betűk. (Dilgo Khyentsé Rinpoché)

Mint a méhek a fullánkjukat, úgy a kicsapongó életet élők is hátrahagynak magukból minden találkozás után valamit, ami fájdalmat okoz. (Cyril Connolly)

Az emberek imádnak valakitől várni valamit. Ennél csak egy dolgot szeretnek jobban: csalódni az illetőben. (Moldova György)

Lehet, hogy valaki bolondnak tűnik, pedig nem az. Talán csak gondosan óvja bölcsességét. (Zengecu)

Bánatát nem felejti el; de szívét nem fogja beárnyékolni, és attól csak gyarapodik a bölcsessége. (A Gyűrűk Ura)

A színek a fény tettei – tettei és szenvedései (Goethe)

Nem vész el innen semmi, semmi / Csak ami nem bírt megszületni (Vajda János)

Lenni annyi, mint szenvedni. Aki e tudás alól kibújik, a valóság elől való végtelen menekülésben elveszett. (A Waldstein szonáta)

Fájdalmas érzéseink fenyegetésében élünk: harag, vágy, gőg, féltékenység és a többi. Mindig készen kell lennünk arra, hogy a megfelelő fegyverrel szembeszálljunk velük. Az igazi hívőt örök éberségéről ismerjük fel. (Dilgo Khyentsé Rinpoché)

Az élet dolgait két részre osztom: rettenetesre és kibírhatatlanra. (Woody Allen)

“Vakként éltem eddigi életem, körülvett, behálózott, gyötört a félelem”

“Ők azt mondják: Őrületbe estél Őmiatta. Én azt mondom: Az életet csak a bolondok ismerik!”

"Az embert nem a fájdalom öli meg, hanem a remény amiben csalódott"

A fájdalom senkit nem kímél. Öl, butít, nyomorba dönt. A fájdalom a por, melyből a főnixmadár feltámad, benne kezdődik az újjászületés. Életet lehet az élő halottakba. Megtanít rá, hogy nem létezik abszolút igazság és abszolút hamisság. Megtanítja az élőknek, hogy ne legyenek biztosak semmiben, amit ismernek. Alázatossá tesz. Beárnyékol. Megfeketít. Kivilágosít. A bánat új embert farag belőled, ha közben nem pusztulsz bele. (Stephanie Ericsson)